2024.09.15. 11:00
Megharagudott ismerősére, ezért alaptalanul feljelentette
Azt állította, ismerőse többször megrúgta, amitől a földre esett, majd egy pálinkásüveggel tovább ütlegelte.
Megrúgdosta áldozatát
Forrás: Shutterstock/illusztráció
Fotó: Nattawit Khomsanit
A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség hamis vád bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben. A vád szerint a férfi 2024. április 2-án a Sárospataki Rendőrkapitányság épületében valótlan tartalmú feljelentést tett egy ismerőse ellen, miszerint a férfi őt két nappal korábban Sárospatakon, egy élelmiszerbolt előtti közterületen bántalmazta: többször megrúgta, amitől a földre esett, majd egy pálinkásüveggel tovább ütlegelte.
A feljelentése nyomán elrendelt rendőrségi nyomozás keretében a férfit tanúként hallgatták ki, melynek során később elárulta, hogy hamisan vádolta meg az ismerősét.
Elmondta, hogy bár valóban találkoztak a feljelentésben megjelölt helyen és időben, de ennek során a férfi őt semmilyen módon nem bántalmazta, a feljelentést a közöttük régóta fennálló rossz viszonyból eredő haragjában tette meg.
Próbaidős börtön lehet belőle
Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a bíróságnak.