Online csalások

2024.08.28. 11:00

Ezúttal Mérán vált köddé kilencmillió forint

Egy mérai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy álbankár. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

Ismét lecsapott az álbankár

Fotó: Shutterstock

A bűnözők tárháza kifogyhatatlan, de a cél ugyanaz, megtudni az áldozatok banki adatait, hozzáférni a számlájukhoz, csalárd módon megszerezni a pénzüket - derül ki a rendőrség közleményéből.

Megtörtént eset

  • Csalás miatt folytat nyomozást az Encsi Rendőrkapitányság egyelőre ismeretlen tettessel szemben. Egy mérai áldozat bankszámlájáról egy álbankár telefonhívás során augusztus 20-án a – nem is létező – kriptovaluta-megtakarítását kívánta átutalni. A csaló elmondta, hogy közel 15 ezer USA-dollár van a számláján. A nő egyébként nem is emlékezett arra, hogy korábban lett volna ilyen befektetése. Az elkövető később telepítette az AnyDesk programot a sértett számítógépére, majd több részletben közel kilencmillió forintot utaltak át a nő netbankjából idegen számlaszámokra. Az ügyben a nyomozás jelenleg is folyik.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság ajánlásai segíthetnek a kockázati tényezők kiszűrésében, hogy biztonságban legyünk a világhálón is. 

  • Soha ne adja ki ismeretleneknek, főként ne telefonon, interneten a bankkártyája és a netbankja belépési adatait!
  • Ismeretlen eredetű programot soha ne telepítsen fel vagy töltsön le a számítógépére, illetve a telefonjára, bárki is javasolja azt Önnek!
  • Legyen gyanús, ha a telefonáló tört magyarsággal beszél, vagy magyartalan, helyesírási hibákat tartalmazó e-mailben ajánl kedvező üzleti lehetőséget!
  • Ne bízzon ismeretlenek üzleti vagy befektetési ajánlataiban, legyen gyanakvó, főleg, ha kiemelten nagy hozammal kecsegtetik!
  • Ha bajba került, azonnal értesítse a pénzintézetet, és tegyen feljelentést a rendőrségen!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában