2024.01.20. 18:00
A lopott pénztárcát a rokonához vitte, de ő feljelentette
Csalódott volt, hogy a nyitott autóból elemelt tárcában nem talált készpénzt.

Lenyúlta a pénztárcát
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat egy nővel szemben - tudta meg a Boon.hu.
A vád szerint a nő 2023. november 29-én 11 óra 30 perc körül Mezőkövesden, egy férfi tulajdonát képező és egy cég telephelye előtti útszakaszon nyitott állapotban parkoló gépjárműből kivett a férfi jobb oldali első ülés alá elhelyezett oldaltáskájából egy 20 ezer forint értékű bőr pénztárcát, benne a férfi nevére kiállított vezetői engedéllyel, személyi igazolvánnyal lakcímkártyával, valamint két bankkártyájával.
Ezt követően a tolvaj – miután abban készpénzt nem talált – a pénztárcát elvitte az egyik rokona mezőkövesdi házába, ahol valótlanul azt állította, hogy találta, és később visszamegy érte. A pénztárcát a benne lévő okmányokkal együtt ott hagyta, majd távozott. Ezt követően a rokon – miután átnézte a pénztárca tartalmát – értesítette a rendőrséget és a sértettet is.
Közérdekű munkára küldhetik
A lopás elkövetési értéke a pénztárca és a benne tárolt személyes okmányok és bankkártyák lefoglalásával és a sértett részére történt visszaadásával megtérült. Az ügyészség a büntetlen előéletű nővel szemben közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak.