Rendőrségi felhívás

2023.06.09. 13:08

Veszélyeztette mások életét Edelény és Sajószentpéter között – szemtanúkat keres a rendőrség!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárás ügyében.

Hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés Sajószentpéter és Edelény között

Forrás: police.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség felkérése szemtanukat keres a 05040/496/2023.bü számon indult hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntett ügyében indult eljárás kapcsán.  

Az eljárás adatai alapján egy Mercedes típusú személygépkocsi vezetőjét közúti közlekedési szabályszegés elkövetése miatt a rendőrjárőr megkülönböztető hang és fényjelzés használatával ellenőrzés alá akarta vonni 2023. június 7-én, 15 óra 45 perc körül a 27-es számú főútvonalon Edelény és Sajószentpéter közötti útszakaszon. 

A sofőr azonban a rendőri jelzésekre nem állt meg, sőt több alkalommal veszélyeztette a hivatalos személyek és az adott útszakaszon közlekedő állampolgárok életét és testi épségét.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság, illetve a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség kéri, hogy aki bármilyen információval, fénykép vagy videófelvétellel rendelkezik hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a bejelentők rendelkezésére áll a nap 24 órájában elérhető 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es - díjmentes - központi segélyhívó száma.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában