Házkutatást hazudtak

2023.05.30. 10:10

Rendőrségi akciónak álcázott rablás: vádat emeltek az FBI által elfogott férfi és társa ellen

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt három férfi ellen jelentős értékre, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, akik közül két vádlott „rendőrség, házkutatás!” felkiáltással, baseball ütővel felfegyverkezve bementek a lakásba, az ott tartózkodó férfit földre kényszerítették, majd bezárták a fürdőszobába, közel 7 millió forint készpénzt és értéktárgyakat vittek el, egy eltulajdonított órát elrejtés céljából harmadik társuknak adtak át.

BOON

Csuklyában, baseball ütővel törtek rá a házban tartózkodóra

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A vádirat szerint a vádlottak közül két férfi 2022. január hónap második felében, az esti órákban, fejükön csuklyát viselve, baseball ütővel felfegyverkezve, „rendőrség, házkutatás!” felkiáltással bementek egy miskolci lakásba. Az ott tartózkodó férfit földre kényszerítették, pénzt és a ház előtt parkoló gépjármű kulcsait követelték tőle. A sértett közölte, hogy a tulajdonosok nincsenek otthon, ő csak a kutyára vigyáz, ekkor az egyik vádlott a fürdőszobába vitte, ráparancsolt, hogy ne merjen mozdulni, majd rázárta az ajtót.

Majdnem a lakásban ragadtak

A két vádlott átkutatta a lakást, három különböző sértett sérelmére közel 7 millió forint összeget kitevő eurót, mobiltelefonokat, férfi karórákat, parfümöt tulajdonítottak el. Amikor megpróbálták elhagyni a lakást, azzal szembesültek, hogy a beszorult bejárati ajtón keresztül nem tudnak távozni. Ekkor a fürdőszobába zárt sértettet utasították arra, hogy nyissa ki az ajtót, de az neki sem sikerült, így visszazárták a fürdőszobába, majd az ablakon kimászva elmenekültek az épületből.

A vádlottak az eltulajdonított értékeket egymás között fele-fele részben elosztották, egyikük egy egyébként hamis márkás karórát harmadik vádlott-társuknak adta át elrejtés céljából. A vádlott-társ ezt elvállalta abban a tudatban, hogy tisztában volt azzal, hogy a karóra bűncselekményből származik.

Hamar megtalálta az FBI

Ahogy beszámoltunk róla, a gyors és szakszerű forró nyomos intézkedések során rövid időn belül megállapították a két férfi személyazonosságát, egyiküket el is fogták. A másik azonban eltűnt a hatóság látóköréből, ellene nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki. Az FBI segítségét is kérték, a nyilvántartások ellenőrzése során pedig kiderült, hogy a férfi valóban belépett az Egyesült Államok területére 2022 márciusában, és túltartózkodott a vízumában engedélyezett határidőhöz képest, miközben már Interpolos „vörös sarkos” elfogatóparancsot adtak ki ellene. Budapestről működtek együtt a New York-i kollégáikkal, és megállapították a férfi amerikai tartózkodási címét. Az Amerikai Migrációs Hivatallal és más társszervekkel folytatott megfigyelések és intézkedések után 2022. decemberében elfogták a férfit, majd Magyarországra szállították.

Fegyházbüntetést javasolnak

Az ügyészség a rablási cselekményt megvalósító letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben – akik közül az egyik büntetett, míg a másik büntetlen előéletű – fegyházbüntetést, pénzbüntetést, valamint közügyektől eltiltást, illetőleg vagyonelkobzást, a karórát elrejtő büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott, tájékoztatta portálunkat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában