Rabló

2023.05.24. 14:41

Lakásában fosztotta ki alkalmi ismerősét Ózdon

Azzal az ürüggyel, hogy hazakíséri a sértettet, a lakásáig ment vele, majd ott pénzt követelt tőle.

BOON

Vitte a pénzt, ami talált (illusztráció)

Fotó: perfectlab

Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki lakásában rabolta ki ismerősét Ózdon 2020. decemberében. A megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett férfi együtt italoztak és a sértett több kört fizetett a társaságnak.  

A vádlott ekkor észlelte, hogy nagyobb mennyiségű készpénz van a tárcájában. Azzal az ürüggyel, hogy hazakíséri a sértettet, a lakásáig ment vele, majd ott pénzt követelt tőle. Amikor a sértett a pénz átadását megtagadta, a vádlott ököllel, nagy erővel megütötte őt. A sértett megijedt, elővette a nadrágja zsebéből a pénztárcáját, amelyet a vádlott elvett tőle a benne lévő 220 ezer forinttal együtt. Távozása előtt a vádlott egy kerámia tárgyat dobott a televízió képernyőjéhez, további 150 ezer forint kárt okozva.

Négy év börtön 

A bíróság a vádlottat rablás bűntette és rongálás vétsége miatt 4 év szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A döntéssel szemben az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbezett.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában