Hihetetlen

2023.04.08. 11:00

Kontár masszőr bukott meg az ellenőrzésen

Nem volt adószáma annak a masszőrnek, aki a közösségi médiában többször módosított felhasználónéven, ismert emberekkel népszerűsítette tevékenységét.

BOON

Fotónk illusztráció

Fotó: Németh András Péter

A kezelésekhez nagy értékű, akár több százezer forintba kerülő csomagokat ajánlott. Ezek ellenértékét előreutalással kérte fizetni, és csak az utalás után adott időpontot ügyfeleinek. A szolgáltatást többször nem teljesítette, az előre átutalt összegeket nem utalta vissza.

Az adóellenőrzéskor arra is fény derült, hogy az utalást a masszőr nem minden esetben saját bankszámlájára kérte, de a NAV-ellenőrzés ezekről az összegekről is bebizonyította, hogy az ő bevételeit képezték. A bankszámlákra két és fél év alatt több mint százötvenmillió forintot utaltak az ügyfelek masszázs, masszázsbérlet, szérum, vagy nyirokmasszázs-tanfolyam címen.

A televízió is beszámolt róla

A masszőr tevékenységéről az egyik kereskedelmi televízió riportja is beszámolt, ebben ő maga mondta el, hogyan végzi ezt a tevékenységet már évek óta, és azt is, hogy előreutalással kéri a szolgáltatás ellenértékét. A műsorban a megkárosított ügyfelek is megszólaltak és elmondták, hogy a masszőr azzal próbált minél több ügyfelet szerezni, hogy olyan ismert emberekkel hirdette tevékenységét, akiknek szintén végzett masszázst.

Mivel a masszőrnek nem volt adószáma a tevékenység végzéséhez, a NAV bejelentkezési kötelezettség elmulasztása miatt azonnal bírságot szabott ki. Az eljárás folytatásaként adóellenőrzésben állapítják meg a revizorok a bevallani és befizetni elmulasztott adót, és a szándékos bevételeltitkolás miatti 200 százalékos bírságot, tájékoztatta portálunkat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában