Zaklatás

2023.03.18. 18:01

Azzal fenyegette meg az asszonyt, hogy „megveri, megöli, elvágja a nyakát, levágja a fejét”

Gátlástalanul fenyegetőzött a féltékeny göncruszkai férfi.

ÉM

Veréssel, megöléssel feyegette meg volt élettársát a felbőszüt férfi

Fotó: Shutterstock

Az Encsi Járási Ügyészség volt élettárs sérelmére, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben - tudta meg a boon.hu.

A féltékeny férfi 2022. július 22-én, valamint azt megelőzően májusan, júniusban és júliusban - pontosabban meg nem határozható időpontokban - többször megjelent volt élettársa göncruszkai lakóházánál, ahová bekiabálva azzal fenyegette meg az asszonyt, hogy „megveri, megöli, elvágja a nyakát, levágja a fejét”.  

A részeg férfi a nő akkori munkahelyén - egy sörözőben - is megfenyegette az asszonyt, hogy „szétveri a fejét a pulton, szétveri vele a kocsmát”. Később telefonon is fenyegetőzött azzal, hogy „összetöri” a nőt. A vádlott cselekményét a féltékenység motiválta. A fenyegetések a nőben komoly félelmet keltettek.

Közérdekű munkára ítélhetik 

A bűncselekmény csak a sértett magánindítványára – miszerint kifejezetten kívánja az elkövető felelősségre vonását – büntethető, melyet a nő az előírt határidőben, tanúkihallgatása alkalmával előterjesztett. 

Az eljárás tárgyát képező bűncselekményt a Btk. 3 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Mivel a büntetési tétel alsó határa az 1 év szabadságvesztést nem éri el, az ügyészség – a törvény vonatkozó rendelkezése alapján  - a büntetett előéletű vádlottal szemben szabadságvesztés helyett, közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában