Súlyos testi sértés

2023.02.01. 10:35

Késsel szúrta, jégkoronggal verte volt élettársát a miskolci férfi

A nő nyakát minden előzmény nélkül az ágykeretnek nyomva két kézzel fojtogatni kezdte.

ÉM

Fotó: Shutterstock

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 39 éves férfi ellen személyi szabadság megsértése bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt.  

A középkorú férfi 2021. január közepén pénztartozása megadására hivatkozva miskolci lakására hívta volt élettársát. Ahogyan a nő megérkezett,  minden előzmény nélkül a nyakát az ágykeretnek nyomva két kézzel fojtogatni kezdte. Az asszony menekülni akart, de a férfi bezárta a bejárati ajtót, és tovább fojtogatta, testszerte rúgta, ütlegelte.  

Amikor a nő földre került, egy 2 centi hosszúságú pengével ellátott, nyéllel rendelkező eszközzel a lapockáján, derekánál, hátán és felkarján négy esetben megszúrta. Ezután a nőt ruhájánál fogva kirángatta a lakásból. 

A bántalmazás következtében a nő 8 napon belül gyógyuló szúrt és zúzódásos sérüléseket szenvedett el.

Járókelők segítettek a megtámadott nőn 

Ezzel nem ért véget a kálvária, 2021. május elején, az egyik napon, az éjszakai órákban a férfi Miskolc belvárosában találkozott volt élettársával, azonnal trágár módon szidalmazni kezdte, megrúgta, többször felé ütött, a nő próbált védekezni, ekkor a férfi egy zokniba csavart jégkorongot vágott hozzá, majd egy 9 centi pengehosszúságú késsel többször felé szúrt, majd újból megrúgta. A pertpatvarnak a buszmegállóban várakozók vetettek véget, akik elkergették a férfit.
A nő ezúttal 8 napon belüli gyógytartamú szúrt és zúzódásos sérüléseket szenvedett el, azonban a vádlott cselekménye 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult és arra alkalmas volt. 

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában