Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak

2023.02.23. 15:38

Késsel fenyegette a buszsofőrt

Közvetlenül az Ózdi Rendőrkapitányság előtt állt meg a buszsofőr, akit halálosan megfenyegetett egy ittas utas.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Intézkedéstaktikai képzést tartottak az Ózdi Rendőrkapitányságon 2023. február 22-én, amikor rendhagyó módon 17 óra 5 perckor egy menetrendszerinti járat állt meg a rendőrség előtt. A buszsofőr kért segítséget az egyenruhásoktól, mivel rátámadt egy ittas utas.

A 48 éves férfi hangosan hallgatta a zenét, zavarta a többi utast, a sofőr pedig védelmük érdekében próbálta megfékezni. A férfi ezután leköpte a busz vezetőjét, sőt a nála lévő késsel halálosan megfenyegette.

A sofőr ekkor úgy döntött, meg sem áll az Ózdi Rendőrkapitányságig.

Az éppen képzésen résztvevő egyenruhások azonnal éles helyzetbe váltva, a kapitányság épületébe előállították a férfit, akivel szemben, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást – írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában