Szerencsétlen baleset

2023.02.20. 13:00

Hátrafordult a sofőr, nem kellett volna: lerombolta a szalagkorlátot a 37-esen, fotókkal!

A figyelmetlenség volt az oka a vasárnap esti balesetnek.

BOON

Forrás: BAZMRFK

Ahogy beszámoltunk róla, vasárnap 20 óra magasságában közlekedési baleset történt a 37-es számú főúton. Az eset egészen pontosan az úgynevezett csavargyári csomópont utáni, vasúti pálya feletti felüljáró emelkedőjén történt Miskolc irányába. Az eset nyoma jól látható az arra közlekedőknek, hiszen a gépjármű kis híján átszakította a szalagkorlátot.

Mint a vármegyei rendőr-főkapitányságon megtudtuk, az elsődleges adatok szerint az Audi 22 éves sofőrje vezetés közben hátrafordult és ezzel egy időben a szalagkorlát felé húzta a kormányt. A mellette, a jobb első ülésben ülő utas ezt észlelve megpróbálta visszakormányozni a járművet, a sofőr azonban fékezni kezdett, és megcsúszott az eső utáni nedves úttesten. Az autó lesodródott az úttestről és előbb a jobb, majd bal oldali szalagkorlátnak is nekicsapódott. Mint kiderült, sem a sofőr sem az utasa nem használta a biztonsági övet, az utas könnyű sérülést szenvedett.

A rendőség az eset kapcsán felhívja a közlekedők figyelmét a biztonsági öv használatának fontosságára, amely ezúttal is megakadályozhatta volna a sérülést. Illetve arra, hogy vezetés közben ne csináljunk semmi olyat, ami elvonhatja a figyelmüket a gépjármű vezetésétől, illetve az úttestre való figyelemtől, ez ugyanis – mint a mellékelt eset is bizonyítja – balesethez vezethet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában