Döbbenet!

2023.02.22. 11:45

Felháborító: Intim képekkel zsarolt egy kiskorú lányt a miskolci férfi

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 19 éves miskolci fiatal ellen, aki egy interneten megismert lány bizalmába férkőzött, kompromittáló felvételeket kapott tőle, majd elutasítását követően e felvételekkel bosszút állt áldozatán.

BOON

Megfélemlítette, fenyegette, trágár jelzőkkel illette a lányt

Forrás: Shutterstock

A vádirat szerint a fiatal vádlott és az elkövetés idején mindössze 15 éves lány 2019-ben ismerkedett meg egymással az interneten. Csevegőalkalmazásokon történt üzenetváltásaik során a miskolci fiú álnevet használt, és a sértettől rendszeresen intim fényképfelvételeket és videókat kért. A lány több olyan felvételt is elküldött neki, amin fehérneműben látható, valamint küldött egy olyan videót is, amin a meztelen alsóteste látszik.

Miután a lány rájött, hogy beszélgetőtársa másnak adja ki magát, megszakította vele a kapcsolatot. A fiú ezután a közösségi média felületeken számos különböző álnéven is felvette vele a kapcsolatot, és követelte, hogy ismét beszéljen vele, mert ha nem, akkor a korábban küldött fényképeket és videót közzéteszi az interneten, és számos alkalommal meg is félemlítette, fenyegette, trágár jelzőkkel illette őt.

Felvételeket küldött az ismerőseinek

Ezt követően a vádlott a lány legalább négy ismerősének olyan felvételeket továbbított, amelyen ugyan a sértett arca nem volt látható, azokon fehérneműben, hátulról látszott, de egy ismerőse így is felismerte.

A sértett életkora miatt a férfi ellen gyermekpornográfia bűntette és zaklatás vétsége miatt emelt vádat a járási ügyészség. A bűncselekmények súlyára tekintettel indítványozta, hogy a bíróság – amennyiben az ügyben tartott előkészítő ülésen beismeri bűnösségét – ítélje őt 1 év 8 hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre, valamint tiltsa el végleges hatállyal minden olyan foglalkozás gyakorlásától, mely során tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását végzi.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság hoz döntést.

Az online tér veszélyeit mutatja be az ügyészség „Jogodban áll tudni” című ismeretterjesztő sorozatának alábbi epizódja.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában