Lezárt ügy

2023.01.30. 18:00

Veszélyeztették mások életét az utakon - ítélet vár rájuk

Három ittas járművezetővel szemben folytatott vizsgálatot a Miskolci Rendőrkapitányság.

Három, ittas járművezetővel szemben folytatott vizsgálatot a Miskolci Rendőrkapitányság.

Fotó: Shutterstock

A Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén - 2023. január 30-át megelőzően - három olyan sofőrrel szemben intézkedtek a járőrök, akik a gyanú szerint vezetésük megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. A Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a sofőrökkel szemben, amelyek során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek - adta hírül a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közeledők figyelmét, hogy, akik ittasan járművet vezetnek, veszélyeztetik saját és mások életét, testi épségét. Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, illetve veszítsék életüket az utakon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában