Ötvenszer szúrt

2023.01.17. 11:08

Bíróság elé áll a Vár utcai, kétszeres gyilkos

Előkészítő ülést tart szerdán reggel a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki különböző időpontokban két alkalmi ismerősét is megölte és ezért különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ellene büntetőeljárás.

ÉM

Helyszínelés 2020. szeptember 12-én a Vár utcai emberölés helyszínén

A vádlott és a sértett férfi egy elhagyatott ingatlan területén, de külön lakrészben éltek Miskolcon. 2020. szeptember 11-én együtt italoztak, majd hajnalban a terhelt ismeretlen okból felköltötte a matracon alvó sértettet, bántalmazni kezdte őt, megütötte a fejénél, majd körübelül 50 alkalommal testszerte megszúrta a nála lévő késsel. A holttestet ágyneműbe csomagolta és az udvaron lévő kútba dobta.

A terhelt férfi a fenti cselekményt megelőzően, 2020 augusztusában megismerkedett az ügy másik sértettjével, akivel együtt italozott. Ennek során a vádlott ismeretlen okból elhatározta, hogy a férfit megöli. A vádlott – azzal az ürüggyel, hogy nála tartózkodhat a sértett – felcsalta őt egy miskolci hétvégi házas övezetbe, ahol bemásztak az egyik ingatlan portájára. A vádlott egy 1,5 méteres fakarót vett ekkor magához és többször, nagyjából 16-17 alkalommal, testszerte megütötte a sértettet, aki a bántalmazás következtében a helyszínen elhalálozott. A holttestet a férfi kivonszolta az ingatlan területéről és egy nem messze lévő fás-bokros, lejtős területen legurította.

Helyszínelés 2020. szeptember 12-én a Vár utcai emberölés helyszínén

A vádlott 2020 szeptemberében az ügy harmadik sértettjével együtt italozott, majd kihasználva azt, hogy a sértett elaludt, zakójának belső zsebéből kivette annak pénztárcáját és elvett 14.000 forint készpénzt és egy hatósági igazolványt.

A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást, tájékoztatott a Miskolci Törvényszék.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában