Ítélet

2023.01.25. 15:00

Áthajtott a kerékpáros nő fején Sárospatakon – felmentette a bíróság

Másodfokon is határozat született a több, mint négy éve történt eset kapcsán. A másodfokon eljáró tanács más megállapítást tett a közúti baleset körülményeiről.

Horváth Imre

A dr. Páricsiné dr. Nagy Ágnes bíró vezette tanács hozott határozatot

Fotó: Horváth Imre

Határozatot hirdetett a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa szerdán annak a vádlottnak az ügyében, akit 1 év, végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság halált okozó közúti baleset okozásának vétsége miatt. A másodfokon eljáró tanács megváltoztatta az ítéletet.

Így döntöttek elsőfokon

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2018. október 11-én reggel egy tehergépkocsiból és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel közlekedett Sárospatakon. Egy vasúti átjáróba való behaladáskor a férfi a kellő körültekintést és figyelmet elmulasztotta, nem észlelte a jobb oldali visszapillantó tükörben látható kerékpáros nőt, és így nem tartott megfelelő oldaltávolságot a sértett mellett történő elhaladáskor. A pótkocsi jobb oldala surlódásszerűen nekiütközött a nő bal vállának, aki emiatt elveszítette az egyensúlyát és balra, a pótkocsi felé dőlni kezdett, végül annak jobb hátsó kereke előtt a földre esett. A kerék áthaladt a sértett fején és felsőtestén olyan élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket okozva, hogy a nő a helyszínen életét vesztette.

A vádlott az ütközést nem észlelte, ezért járművével továbbhaladt. Az ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezett.

A védelem állsáspontján

Az ügyész hosszabb tartamú felfüggesztett szabadságvesztést javasolt a másodfokú eljárásban, mivel nagy számban elszaporodtak az ilyen esetek. A védő ellenben a vádlott felmentését, vagy a büntetési tétel enyhítését kérte, mivel téves a tényállás, ellentétes a bizonyítékokkal, a bíróság indoklása megalapozatlan, hiányos és részben felderítetlen maradt az ügy.

A védelem álláspontjával helyezkedett egy véleményre a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa, hangzott el a szerdai határozathozatalon, ahol a dr. Páricsiné dr. Nagy Ágnes bíró vezette tanács kihirdette: az elsőfokú határozatot megváltoztatják és a vádlottat a halált okozó közúti baleset okozásának vétsége vádpont alól felmentették.

A tanács elnöke az indoklásban elmondta, a bizonyítás során helyszíni tárgyalást is tartva igyekeztek feltárni a baleset körülményeit, mivel az első fokú eljárás során nem sikerült minden részletet tisztázni. Tévesen vont következtetést az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére. Tisztázni kellett a sértett mozgását, és, hogy megszegte-e kresz szabályait.

Nem tudta elhárítani

A helyszíni tárgyaláson azt állapították meg, hogy a sértett nő a jobb kisívű kanyarodó sávot vette igénybe az egyenes haladáshoz. Amikor a pótkocsis teherautó megkezdte az elhaladást mellette a vádlott legalább 2,5, de akár 3 méterre volt egy kanyarodó sávban, így a teherautó sofőrjének nem kellett észlelnie, számítania rá, hogy olyan közel kerül a szerelvényhez, hogy alá esik. Sem elhaladást, sem kikerülést nem kellett alkalmaznia, hiszen ugyanabban a sávban haladt végig, a kerékpáros nő viszont nem ebben a sávban közlekedett. A sofőr joggal azt feltételezte, hogy a nő jobbra kanyarodik tovább, nem pedig egyenesen halad majd. A kerékpáros ennek ellenére behajtott a teherautó mellé, ahol csak 0,6 méter távolság volt, emiatt történt meg a kontakt a teherautóval.

A másodfokú tanács megállapítása szerint tehát a baleset azért következett be, mert a sértett nő a kresz szabályát megszegezte, nem adott elsőbbséget, miközben sávot váltott.

Elhangzott az is, a vádlottal szemben a baleset elhárítási kötelezettség kerülhetett volna még szóba, ehhez azt kellett vizsgálni, követelmény-e, hogy bele kellett volna néznie a jobb oldali tükörbe. A tanács álláspontja szerint a vasúti átjáróban előre kell nézni, de, ha belenézett volna a tükörbe akkor sem tudta volna elhárítani a balesetet, mert olyan gyorsan történt.

A vádlott és védője nem volt jelen a határozathirdetésen. Az ügyészség képviselője három munkanap gondolkodási időt tartott fenn arra nézve, hogy elfogadja-e az ítéletet, így az egyelőre nem jogerős.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában