Újévi csetepaté

2022.12.07. 11:00

„Gyere, üssél ki csicska taxis!” - kiabálta a részeg utas

A taxis egy autó előzésébe kezdett, ekkor érte a súlyos ökölcsapás.

ÉM

Fotó: Shutterstock

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 23 éves férfi ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett, garázdaság, rongálás és könnyű testi sértés vétsége miatt. A vádirat szerint a részeg férfi 2022. újév hajnalán, Kazincbarcikán taxit rendelt azzal a céllal, hogy élettársával és annak gyermekével lakóhelyükre utazzanak. 

Amikor beültek az autóba, a családapa a jobb első ülésen foglalt helyet, azonban ittas állapota miatt szóváltásba keveredett a taxisofőrrel, mivel az a felszólítása ellenére nem hívta telefonon az ő egyik ismerősét. Amikor utolértek egy személyautót, arra utasította a taxisofőrt, hogy előzze meg. A taxis már elhaladt az autó mellett, amikor a vádlott hirtelen vezetés közben ököllel megütötte. A taxis erre vészfékezéssel megállította a járművet, és kiszállt. 

A férfi is elhagyta a kocsit, de magával vitte a sofőr mintegy 200 ezer forint értékű mobiltelefonját, valamint a taxi társaság tulajdonában lévő 100 ezer forintot meghaladó értékű adó-vevőt, és a földhöz vágva használhatatlanná tette az eszközöket. Közben felszólította a taxist, hogy verekedjen meg vele. A sofőr erre nem volt hajlandó, ezért az autó körül üldözni kezdte, amikor utolérte, kirúgta a lábait, amitől a sofőr a földre esett, majd felállt és úgy hátrált előle. 

A támadó még rákiabált „Gyere, üssél ki csicska taxis!”, amikor viszont látta, hogy az élettársa a gyermekkel együtt távozik, utánuk ment.

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény 

A részeg utas a cselekményével veszélyeztette a közúti közlekedésben részt vevő, a gépjárműben utazó valamennyi személy, illetőleg a másik gépjárművet vezető ismeretlen személy életét, testi épségét. 

A taxisofőr a cselekmény következtében 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett el, és könnyű testi sértés miatt hatályos magánindítványt terjesztett elő. 

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben – felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában