Messziről érkeztek

2022.12.30. 11:05

A fáradság okozhatta a halálos balesetet az M30-ason

Az elhunyt utas nem volt bekötve és kirepült az autóból a szalagkorláttal ütközés során.

ÉM

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: GUNDAM_Ai

Ahogy korábban beszámoltunk róla, halálos közlekedési baleset történt szerdán kora reggel az M30-as autópálya Arnóthoz közeli szakaszán. Egy szlovák rendszámú autó átszakította a szalagkorlátot, több az autópálya részét képező műtárgynak is nekiütközött, majd a beton vízelvezető árokban állt meg.

Az autóban ülő négy személyből az egyik utas a helyszínen életét vesztette, a sofőr súlyos, két másik utasa súlyos életveszélyes, illetve, súlyos maradandó sérülésekkel került kórházba. Úgy tudjuk mind a négyen szlovák állampolgárok, és egy Poprád melletti kistelepülésről származnak.

Sávváltás közben

A megyei rendőr-főkapitányságon afelől érdeklődtünk, hogy az eddigi vizsgálatok alapján megállapítható-e, hogy mi okozta a tragikus balesetet. Mint portálunknak elmondták, az elsődleges vizsgálatok alapján a sofőr sávváltás során veszítette el az uralmát a gépjármű felett, ami feltehetően figyelmetlen vezetés miatt következett be. Az úttest párás volt, de nem volt lefagyva, ez nem volt olyan tényező, amely önmagában a balesetet kellett volna, hogy okozza. Hosszú úton voltak már túl és vélhetően a sofőr túl fáradt volt, ez vezetett a figyelmetlenséghez. A két hátsó utas nem volt bekötve, egyikük kirepült a járműből, ő hunyt el a balesetben.

A rendőrség az eset kapcsán is felhívja a figyelmet, hogy, ha hosszú útra indulunk, akkor többször pihenjünk meg, érdemes ilyenkor hosszabb pihenőt is beiktatni, kiszállni, megmozgatni magunkat, vagy adjuk át a kormányt, ha már nagyon elfáradtunk. Ha túl fáradtnak, betegnek érezzük magunkat a hosszú távú vezetéshez, akkor pedig inkább ne induljunk útnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában