Garázdaság

2022.11.02. 09:54

Kaszával és láncfűrésszel akarta rendezni a vitát

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 24 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt.

ÉM

A vádirat szerint 2021. szeptember hónap elején a délutáni órákban a vádlott lakóhelyén, egy borsodi kistelepülésen, két egymás szomszédjában lakó férfi – akik egyébként rokoni kapcsolatban vannak – a saját udvarukról egymásnak átkiabálva, hangosan vitatkoztak. 

A mellettük lakó férfi – az ügy későbbi egyik sértettje – átment az ingatlanra és azzal vetett véget a veszekedésnek, hogy a vitázó felek egyikét a házba bekísérte. 

Aznap este ezen korábbi konfliktus okán a vádlott az utcán megszólította a sértettet azzal, hogy miért akarta megverni az egyik vitatkozó felet. A sértett nem foglalkozott a vádlottal, és annak társaságában lévő hozzátartozóival, és a háza irányába ment tovább, mire a vádlott hozzálépett és egy több mint két méter hosszú kasza fanyelével a vállán megütötte olyan erővel, hogy a nyél karórésze eltört

A megtámadott ijedtében beszaladt a saját házába. A hangoskodás viszont tovább folytatódott, erre lakásából kiment az utcára az a férfi, aki még a délelőtti vita részese volt, amikor őt meglátta a vádlott, egy benzinmotoros láncfűrészt vett magához, beindította, a férfi irányába futott, majd a láncfűrészt rádobta a férfira, ami a mellkasának ütközött, 8 napon belül gyógyuló roncsolt, metszett bőrsérüléseket okozva.

Könnyű testi sértés 

A férfi könnyű testi sértés vétsége miatt nem terjesztett elő magánindítványt. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben közérdekű munka büntetést indítványozott. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában