2022.11.28. 09:00
Interneten ismerkedett a lánnyal, hogy meglophassa
Tárgyalást tart az Ózdi Járásbíróság kedden a jelentős értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben.

illusztráció
Fotó: Shutterstock
A vádirat szerint a két vádlott abban állapodott meg, hogy egyikük az interneten keresztül olyan lánnyal fog megismerkedni, aki jó anyagi körülmények között él és megpróbálják a pénzét megszerezni. Ennek megfelelően 2019 novemberében a fiatalabb vádlott felvette a kapcsolatot a feltételeiknek megfelelő lánnyal. A megismerkedésüket követően a férfi egyre több időt töltött a sértett családnál, így tudta meg, hogy a családfő nagyobb összegű készpénzt tart a lakásban. Ezt az információt megosztotta a társával, majd megbeszélték, hogy megszerzik a lakás kulcsát, azzal bejutva a házba elhozzák a pénzt, amit majd megosztanak egymás között.
Az eset napján a fiatalabb vádlott a családdal együtt elutazott, ezalatt az üresen maradt ingatlanba a másik vádlott bement, betörés gyanúját keltve a szobákat felforgatta, majd magával vitte a lakásban talált 7 millió forintot.
Az idősebb vádlott 2020. február és május között teherautó vezetőként dolgozott. Munkájával összefüggő feladata volt az Ózd környékén végzett csatornázási munkákhoz használt csövek szállítása. A csatornázáshoz használt csövek közül több darabot nem a munkavégzés helyére, hanem a lakására szállított, ezzel a munkaadójának csaknem kétszázezer forint kárt okozott.
A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint a tárgyaláson akár az eljárás befejezése is várható.