Ítélet született

2022.11.29. 17:17

Halálra gázolt egy gyalogost Miskolcon - beismerte bűnösségét

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott határozatával felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki 2021 júliusában elütötte a kijelölt gyalogosátkelőhelyen szabályosan átkelő sértettet.

illusztráció

Fotó: Shutterstock

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi Miskolcon, a Thököly utcán közlekedett, amikor a Kiss Ernő utcai kereszteződésbe a járműforgalmat irányító fényjelző készülék zöld jelzésére kb. 40 km/óra sebességgel úgy haladt be és kanyarodott balra, hogy nem biztosított elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen tartózkodó sértettnek, őt fékezés nélkül, a gépjármű bal első sarokrészével elütötte. A sértett asszony a baleset következtében olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy két nappal később elhunyt.

A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság közúti baleset okozásának vétsége miatt őt 2 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 2 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte és egyúttal előzetes mentesítésben részesítette. Enyhítő körülményként értékelte a terhelt büntetlen előéletét, beismerő vallomását, megbánó magatartását, tekintettel volt továbbá a sértetti hozzátartozó felé teljesített nagyobb összegű kártérítésre, járadék-fizetésre, valamint gondatlanságának enyhébb fokára. Súlyosító körülményként esett latba, hogy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen történt a baleset.

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, míg az ügyész három munkanapot tartott fenn jogorvoslati nyilatkozata megtételére - adta hírül a Miskolci Törvényszék.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában