Ostobaság

2022.11.30. 10:19

Ennyi kárt okozott bombariadóval a borsodi férfi

Azt mondta a telefonba, hogy egy miskolci ipari üzem csarnokában bomba van elhelyezve.

ÉM

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 23 éves férfi ellen közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt. A vádirat szerint a fiatal férfi idén áprilisban, az egyik napon, a délelőtti órákban, egy borsodi kistelepülésen lévő lakóhelyéről az általa használt mobilhívószámról felhívta a rendőrség központi hívószámát, és olyan valótlan bejelentést tett, hogy egy miskolci ipari üzem csarnokában bomba van elhelyezve, majd megszakította a beszélgetést.

Megkárosította az üzemet 

A bejelentést követően a rendőri egységek kivonultak a helyszínre, és biztonsági okból a csarnok kiürítését rendelték el, így 350 fő dolgozónak abba kellett hagynia a munkát, és a termelést leállították. 

Az üzemmenet folytonosságának a leállítása miatt az ipari telephelyet üzemeltető gazdasági társaságnak tízmillió forintot meghaladó kára keletkezett.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben – felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában