Tragikus baleset

2022.11.09. 10:00

Egy vasúti átjáróban tartanak bírósági tárgyalást Sárospatakon

Helyszíni tárgyalást tart csütörtökön 11 órától a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa annak a vádlottnak az ügyében, akit 1 év, végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság halált okozó közúti baleset okozásának vétsége miatt.

ÉM

Fotós: Szakony Attila

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2018. október 11-én reggel egy tehergépkocsiból és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel közlekedett Sárospatakon. Egy vasúti átjáróba való behaladáskor a férfi a kellő körültekintést és figyelmet elmulasztotta, nem észlelte a jobb oldali visszapillantó tükörben látható kerékpáros nőt, és így nem tartott megfelelő oldaltávolságot a sértett mellett történő elhaladáskor. 

A pótkocsi jobb oldala surlódásszerűen nekiütközött a nő bal vállának, aki emiatt elveszítette az egyensúlyát és balra, a pótkocsi felé dőlni kezdett, végül annak jobb hátsó kereke előtt a földre esett. A kerék áthaladt a sértett fején és felsőtestén olyan élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket okozva, hogy a nő a helyszínen életét vesztette. A vádlott az ütközést nem észlelte, ezért járművével továbbhaladt. Az ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezett.

Mint a Miskolci Törvényszék sajtóosztályán megtudtuk, a csütörtöki helyszíni tárgyalás vélhetően némi forgalomkorlátozással is jár majd, hiszen a baleset helyszínén szeretnék modellezni, hogy pontosan mi is történhetett a négy évvel ezelőtti baleset során.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában