Emberölés

2022.10.25. 14:18

Jogerősen elítélték a kondiparkos gyilkost

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet: 12 évre megy rács mögé a miskolci népkerti emberölés elkövetője.

ÉM

Az elkövetés idején mindössze 22 éves L. A. a miskolci népkert kondipályájánál a számára ismeretlen, időskorú, de jó fizikai és szellemi állapotban lévő, szokásos edzését végző nyugdíjaskorú férfival beszélgetni kezdett. Majd minden különösebb ok nélkül indulatossá vált. Köztük szóváltás alakult ki. A fiatal férfi többször arcon ütötte az idős embert. Miután pedig a földre került, a fejét többször megrúgta, megtaposta, majd a magatehetetlen sértettet magára hagyva távozott a helyszínről. A férfi az elszenvedett koponyasérülések szövődményei miatt két héttel később a kórházban elhunyt.  

Emberölés volt a vád 

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2022 júniusában a vádlottat emberölés bűntette miatt 12 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője elsődlegesen téves jogi minősítés, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbezett. 

A Debreceni Ítélőtáblán megtartott nyílt tárgyaláson a bírói tanács helybenhagyta az első fokú ítéletet, így az jogerőre emelkedett. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában