Katasztrófavédelmi ünnepség

2022.08.19. 09:54

Elismerésben részesült borsod megye tűzoltó őrnagya

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság székházában is köszöntötték azokat, akik miniszteri elismerésben részesültek állami ünnepünk alkalmából.

illusztráció

Fotó: Shutterstock

Augusztus huszadika, az államalapítás és Szent István király ünnepe egyúttal arra is alkalmat ad, hogy azoknak mondjanak köszönetet, akik a legtöbbet tették és teszik az emberek biztonságáért.

A katasztrófavédelem ünnepségén azokat szólították ki, akik nemcsak a közelmúlt gyorsan változó kihívásaira reagáltak kiválóan, hanem egész eddigi életük és munkájuk jó példa volt arra, mit jelent elhivatottan egy közösségért dolgozni.

A rendezvényen a Katasztrófavédelem Központi Zenekara kvintettjének tolmácsolásában felcsendültek az István a király musical dallamai is, majd a műveleti főigazgató-helyettes köszöntötte a megjelenteket.

Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy előterjesztésére tűzoltósági tanácsosi címet adományozott László Antal tűzoltó őrnagynak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kiemelt főelőadójának.

Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok megköszönte munkájukat és gratulált azoknak, akik magas szintű állami elismerésben részesültek. A tábornok úgy fogalmazott, hogy mindig kellenek a jó és kihívást jelentő célok, ám azok meghatározásához és eléréséhez nélkülözhetetlenek a jó példával szolgáló, segíteni tudó és akaró, elhivatott társak. Szavai szerint az egyéni teljesítmények hátterében mindig csapatmunka áll, de legalább ennyire fontos az egyének egészsége, biztonsága ­– zárta köszöntőjét a tábornok - írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában