Tömegverekedés

2022.08.09. 10:01

Bottal ütötte a nő a férfit Encsen, aztán összeverekedett a két család

Az Encsi Járási Ügyészség garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat egy nővel szemben.

ÉM

Fotó: Shutterstock

A vád szerint a nő 2021. május 14-én 20 óra körüli időben Encs-Fügödön, az utcán tartózkodott a gyermekkorú, illetve fiatalkorú fiaival, mikor szóváltásba keveredtek egy szintén ott tartózkodó, ittas állapotban lévő férfival valamint annak fiatalkorú  fiaival.

A szóváltás során a vádlott nő legalább egy-egy alkalommal a nála lévő 40-50 centiméter hosszú bottal megütötte férfit  és az egyik fiát, majd a felek között verekedés tört ki, melyben minden jelenlévő részt vett. A férfi és az egyik fia a vádlott bántalmazása következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, mellyel kapcsolatban a vádlottal szemben magánindítványt  terjesztettek elő.

Felfüggesztett börtönt indítványoznak 

A vádlott kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a nővel szemben. A fiatalkorú gyanúsítottakkal szemben a Miskolci Járási Ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában