Felelősség

2022.07.12. 14:01

Akkor is büntethetnek, ha magamnak okoztam a kárt

A közlekedési balesetek egyik csoportja, amikor egyetlen résztvevője van az esetnek, tehát magának okoz a sofőr balesetet. Az elmúlt hetekben két ilyen, nagy nyilvánosságot is kapott eset volt a megyében. Az egyiknél egy pick-up borult fel a Miskolc határában lévő zsolcai körforgalom surranósávjában, míg a másiknál egy turistabusz szorult az egyik lillafüredi alagútba.

HI

Alagútba szorult egy turistabusz Lillafüreden június 19-én

Fotó: Vajda János

Ha csupán egy jármű a résztvevője egy balesetnek és csak magának okoz kárt, akkor is eljárás indul a sofőrrel szemben. Valamilyen kresz szabálysértést ugyanis el kellett, hogy kövessen, ami miatt az eset előfordult.

Eljárás indult a sofőr ellen

- A Kresz szabályok azért vannak, hogy az adott útszakaszon az adott járművek megfelelő körülmények között tudjunk közlekedni. Ha betartom a közlekedési szabályokat és megfelelő módon vezetem a járművemet, akkor esetleg csak télen jöhet szóba olyan környezeti hatás, ami bajt okozhat. A két említett esetnél egyértelmű, hogy nem vettek figyelembe az útszakaszra vonatkozó szabályokat. A lillafüredi esetnél a magasságkorlátozásra figyelmeztető táblát és itt sérült az alagút is. Míg a zsolcai körforgalomban történt borulásnál a sebesség megválasztásával volt gond és szintén okozott kárt a sofőr a szalagkorlátban – mondta el Domokos Tibor rendőr törzsőrmester, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság referense.

Mint megtudtuk a zsolcai körforgalomban boruló pick-upos szabálysértési eljárásban, helyszíni bírságot kapott, a szalagkorlát helyreállítási költségét pedig a biztosítón keresztül kell majd rendeznie. Míg a lillafüredi alagútba szorult buszbalesetnél - mivel személyi sérülés is történt - eljárás indult a sofőr ellen.

Türelmetlenebb, stresszesebb vezetők

A baleset felelősségét minden esetben meg kell határozni. Abban az esetben, ha úgy száll ki valaki a járműből, hogy semmi és senki nem sérül, csak a saját járművében okoz kárt, akkor ez egy szabálysértés lesz. Ha senki nem érintett a balesetben, kár sem keletkezik a saját járművünkön kívül másban és a jármű alkalmas arra, hogy tovább közlekedjünk, akkor is szabálysértést követünk el. Ha eltudunk hajtani, és ez nem jut a hatóság tudomására, akkor persze megúsztuk az esetet esetleges szankció nélkül. Azonban ha mégis valamilyen nyoma marad az esetnek, vagy valaki jelzi a hatóságok felé, akkor a megfelelő helyszínelői, vizsgálati erőket igénybe véve „erednek” a szabálysértő nyomába, aki így számíthat szankcióra.

Ahogy más típusú, így az ilyen közlekedési baleseteknél is jellemző a kiváltó ok.

- A körültekintés, a szabályok betartása, az útviszonyoknak megfelelő közlekedés azok, amelyek meg tudják óvni a közlekedőket. Sokszor azt látjuk, hogy a sofőrök nincsenek tisztában a járművük menettulajdonságaival, adottságaival, milyen sebességgel lehet mondjuk egy kanyart bevenni vele. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a gépjármű felett akkor szokták elveszíteni a kontrollt, amikor vagy nagyon gyorsan hajtanak, vagy más is csinálnak a vezetés közben – esznek, isznak, mobiltelefont használnak. De azt is látjuk, hogy nagyon sok a tapasztalatlan vezető, lenéznek a sebváltóra, nem jól reagálnak le közlekedési helyzeteket. Illetve a társadalmi feszültségek, folyamatok megjelennek járművezetés közben is. Ingerültebbek az emberek, jobban nyomják a gázt, türelmetlenek, sietnek, több dolgot akarnak közben egyszerre csinálni – számolt be a tapasztalatokról a törzsőrmester.

Szalagkorlátra akadt az autó

Gyakori eset, hogy egy kisebb balesetnél, akár érintett benne más autó, akár nem, a fentebb már említett módon a sofőr elhajt. Tipikus ilyen esetek a parkoló autókban tett károk, vagy, amikor a sofőr észre sem veszi, hogy kárt okozott, esetleg észreveszi, de inkább elhajt.

- Ha elmegy a helyszínről valaki, annak három esete van. Úgy okoz balesetet, hogy nem veszi észre, minimális a súrlódási felület, tükör összeér, ilyenkor szabálysértés állapítható meg az okozó részéről. Amennyiben olyan sérülést okoz valaki más járművében, amely során a gépjárműben ülő személy sérülést szenvedhetett volna – és nem kell, hogy megsérüljön – már cserben hagyásról beszélünk. Amennyiben pedig sérülést is okozok, akkor már segítségnyújtás elmulasztásáról van szó, így az utóbbi kettő már bűncselekmény – hangsúlyozta Domokos Tibor.

Olyan esetben, amikor más nem érintett a balesetben vannak egészen extrém esetek is. A referens példaként említette, hogy a 37-es főúton előfordult olyan, amikor az autó felszaladt a sávokat elválasztó szalagkorlátra és ott megfeneklett. Az autóban ülők megpróbálták „lehúzni” járművet a korlátról, hogy elhajthassanak, de az arra közlekedő rendőrök közbeléptek. De arra is volt példa, hogy árokba borult az autó és a sofőr hátrahagyva a járművet elment a helyszínről. Természetesen ezekben az esetekben is következménye volt a közúti közlekedési baleset okozásának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában