Ítélet

2022.07.05. 11:03

Le akarta lövetni magát a rendőrökkel, terrorcselekményért ítélték el (frissítve)

A terrorcselekmény ritka, de a közrendet, közbiztonságot súlyosan veszélyezteti, ezért a törvény szigorúan bünteti.

HBN

Fotó: Shutterstock

Állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntette miatt öt év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte kedden jogerősen a Debreceni Ítélőtábla B.J. vádlottat, helybenhagyva a Miskolci Törvényszék idén márciusi ítéletét.

Az első fokon eljárt bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2020 augusztusában éjszakai szórakozást követően hazatért miskolci ingatlanába, majd depressziós állapotba került, így terápiás mennyiségben nyugtatót vett be. Ezután kora délelőtt közölte az élettársával, hogy öngyilkos lesz, ezért késsel több helyen megvágta a csuklóját és az alkarját. Az asszony igyekezett lebeszélni öngyilkossági szándékáról és a 112-es segélyhívón telefonos segítséget kért, amikor a diszpécser tájékoztatta, hogy először a rendőrök fognak kiérkezni, utána a mentők. A vádlott ezt meghallva úgy döntött, ha kijönnek a rendőrök, akkor velük fogja magát lelövetni úgy, hogy eljátssza élettársa késsel történő fenyegetését. A kiérkező rendőröknek a vádlott férfi odadobta az egyébként működésképtelen gáz-riasztó fegyverét, majd váratlanul megragadta élettársa haját, őt az úttest közepére rángatta, majd egy 15-20 centiméter hosszúságú konyhakést a nyakához tartva többször felszólította a rendőröket, hogy lőjék le őt, különben megöli a nőt. A rendőrök gázspray és testi kényszer alkalmazásával tudták lefogni és megbilincselni a férfit.

Az első fokú ítélet ellen az ügyész és a védő is fellebbezett.  

Az ügyész a keddi tárgyaláson felidézte, hogy B.J. részben beismerte a bűncselekmény elkövetését. Nem értett egyet B.J. azon védekezésével, hogy ölési szándéka nem volt komoly, és élettársa bármikor ki tudott volna szabadulni a szorításából. A tanúk és a rendőrök szerint a szándék valódinak, a nő helyzete reménytelennek és kivédhetetlennek látszott. Az ügyész azt mondta, nem elég súlyos a kirótt büntetés: terrorcselekményért 10-20 év adható, és figyelemmel a vádlott büntetett előéletére is, kérte a másodfokú bíróságot, hogy legalább a törvényi minimumot, vagy azt közelítő tartamot szabjon ki.

A vádlott védője elsősorban az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte. Mint mondta, a bíróság nem indokolt megfelelően, téves következtetést vont le, az általa megállapított tényállás ellentmond a bizonyítékoknak és bizonyos tanúvallomások is megkérdőjelezhetők. Másodsorban felmentést kért, felidézve, hogy az élettárs első nyomozati vallomásában kijelentette, B.J. nem akart rátámadni, a kés alkalmatlan volt sérülés okozására, neki pedig lehetősége volt bármikor eltávolodni a vádlottól. Így a védő szerint nincs szó személyi szabadság korlátozásáról és testi sértésről, márpedig ezen tényállás hiányzik a terrorcselekmény megállapításához. Fentiek kizárásának esetére enyhítésért folyamodott a bírósághoz, szerinte a vádlott terhelt gyermekkorából eredő személyiségzavarát, valamint az időmúlást nem kellően vette figyelembe a Törvényszék, továbbá úgy vélte, B.J. nem akart sérülést okozni, arra az eszköz és a helyzet sem volt alkalmas.

B. J. az utolsó szó jogán annyit mondott: nagyon bánja, amit tett.

Dr. Háger Tamás tanácsvezető bíró az ítélet indoklásában kifejtette, habár az élettárs nem mindig ugyanazt vallotta a nyomozás során, a rendőrök végig egységesen, összehangzóan mondták el a történteket. Valójában nem is annak van jelentősége, hogy B.J. tényleg meg akarta-e ölni a nőt, hanem annak, hogy mire akarta kényszeríteni a rendőröket. A terrorcselekmény összetett, ahhoz, hogy valami annak minősüljön, kétféle cselekményt kell elkövetni. Egyrészt bizonyos, meghatározott bűntetteket, például személyi szabadság megsértését, ami ebben az esetben történt. Másrészt az szükséges, hogy valaki állami szervet kényszerítsen valamire, konkrét cél elérése érdekében. S habár ritka, hogy ez önmaga lelövése legyen, a törvényi tényállásba beleillik. Egyébként, bár nem bizonyítható valós emberölési szándék vagy annak előkészülete, megvalósult felfegyverkezve elkövetett  hivatalos személy elleni erőszak és személyi szabadság korlátozása.

Megjegyezte, hogy a vádlott büntetett előéletű, háromszor volt elítélve, köztük rablási kísérletért és zsarolásért, először fiatalkorúként. A személyi körülményi miatt van lehetőség a büntetési tétel enyhítésére - írja a haon.hu.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában