Sokkoló történet

2022.07.29. 08:57

Különös kegyetlenség: nem irgalmaztak az idős asszonynak az éjszakai támadók Szalonnán

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség másodfokú ügyészségként három vádlottal szemben jelentős súlyosítást, életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést indítványozott, mert negyedik társukkal brutális kegyetlenséggel vették el egy 85 éves asszony életét.

Fotó: Shutterstock

A Miskolci Törvényszék három vádlottat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt ítélt el. Két vádlottat – személyenként – 18 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra, valamint 200.000.- forint pénzbüntetésre, míg harmadik társukat 20 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra, valamint 300.000.- forint pénzbüntetésre ítélt.

Negyedik társukkal szemben a megyei főügyészség mértékes indítványa – 19 év fegyházbüntetés – lett irányadó, ugyanis a férfi az előkészítő ülésen bűnösséget beismerő nyilatkozatot tett, melyet a bíróság elfogadott.

Az ítéleti tényállás szerint a 85 éves sértettnek hétköznapokon gondozó segítette az életvitelét szalonnai otthonában, a házkörüli fizikai munkákban pedig – alacsony összeg ellenében – utcabeliek is a segítségére voltak. A vádlottak közül ketten több alkalommal is dolgoztak az idős asszonynak és 2019. november 02. napján két társukkal elhatározták, hogy megpróbálnak pénzt szerezni munkaadójuktól. Megbeszélésüknek megfelelően aznap este sötétedés után elindultak a sértett házához, melyet hátulról, a szántóföld felől közelítettek meg. A házba a hátsó, dupla bejárati ajtó felfeszítésével jutottak be. Mivel az idős asszony észlelte a vádlottak behatolását, ezért őt a férfiak rögtön leütötték, majd a már földön fekvő – védekezésre képtelen - nőt tovább ütlegelték. A bántalmazást követően az egyik vádlott a még élő, eszméletlen, akaratnyilvánításra képtelen sértettet szexuális cselekményre használta fel. Ezután a vádlottak egy fotelt tettek a hanyatt fekvő sértett testére, és az általuk a házban megtalált ismeretlen összegű pénzzel a bejárati ajtón át távoztak. A sértett az elszenvedett többszörös, durva sérülések - részben nyílt koponyatörés - miatt a helyszínen elhalálozott. Életét az idejekorán megkezdett orvosi segítség sem menthette volna meg.

Az elsőfokú ítélet ellen – három vádlott vonatkozásában – az ügyészség jelentős súlyosítás miatt, a vádlottak és védőik elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés érdekében fellebbeztek.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a kiszabott szabadságvesztés indokolatlanul enyhe. Az élet elleni bűntett kiemelkedő tárgyi súlyára, anyagi haszonszerzés érdekében az idős sértett szükségtelenül brutális bántalmazására tekintettel az elkövetőkkel szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása indokolt.

A büntetőügyben másodfokon a Debreceni Ítélőtábla határoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában