Ittasan, engedély nélkül

2022.07.27. 12:23

Kis híján a kerék is kiesett a részeg sofőr alól Mezőkövesden

Mezőkövesden vették szabálysértési őrizetbe a rendőrök azt az ittas férfit, aki engedély nélkül vezette imbolygó kerekű autóját.

Fotó: Shutterstock

A Bükkábrányi Rendőrőrs parancsnoka 2022. július 26-án – szabadnapján – közlekedett Mezőkövesd belvárosában, amikor felfigyelt, egy olyan - a vele szemközti sávban haladó -járműre, amelynek bal első kereke kirívóan imbolygott.

Mivel balesetveszélyesnek ítélte meg a helyzetet, ezért azonnal megfordult és az autó után indult, amely a Szomolyai úton parkolt le. A parancsnok a – járműtől már 10 méterre járó – sofőrhöz lépett és felhívta a figyelmét a kerékproblémára, de ekkor már azt is észlelte, hogy a férfi ittas, aki először azt is tagadta, hogy övé lenne az autó.

A kereket megvizsgálták és kiderült, hogy a négy rögzítőcsavarból egy hiányzik, ez okozta a veszélyes kilengést.

Forrás: police.hu

Ekkor már a helyszínre érkeztek az időközben értesített, szolgálatban lévő járőrök, akik a rendőrkapitányságra előállították a férfit.

Az alkoholszondás ellenőrzés igazolta az ittasság gyanúját, illetve az is kiderült, hogy a jármű műszaki érvényessége már egy éve lejárt, kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással nem rendelkezik és a sofőrnek érvényes vezetői engedélye sincs, ami miatt szabálysértési őrizetbe vették - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában