Bűnügy

2022.07.20. 15:24

Arcidegbénulás és beszédzavar lett a miskolci bolti szóváltás következménye

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 46 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.

ÉM

Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a férfi 2020. novemberében, a délutáni órákban, Miskolcon egy élelmiszer boltban vásárolt ittas állapotban. Szóváltásba keveredett egy vásárlóval. A vádlott végülis hazament, azonban nem nyugodott meg, úgy döntött, hogy visszamegy és felelősségre vonja a férfit. 

Amikor kilépett az utcára, szembe találkozott az éppen arra közlekedő sértettel, minden előzmény nélkül elé lépett és egy alkalommal ököllel arcon ütötte. A sértett az ütéstől hanyatt esett, a feje a földhöz csapódott, elveszítette az eszméletét. A vádlott ezt látva egy arra járó személlyel együtt megpróbálta magához téríteni, majd telefonon értesítette a mentőket.

Tartós károsodást szenvedett 

A bántalmazás következtében a sértett agyzúzódást, agyállományi vérzést, lágyburki és keményburok alatti vérzést szenvedett el, amely 8 napon túli gyógytartamú, és közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett. A sérülésekkel összefüggésben a sértettnek arcidegbénulása, valamint súlyos központi idegrendszeri eredetű beszédzavara keletkezett, amely maradandó fogyatékosságnak minősül. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában