Hivatalos személy elleni erőszak

2022.06.02. 07:39

Szembeszegült a fegyőrrel – elítélte a bíróság

Ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta a vele szemben jogszerűen fellépő fegyőri intézkedést.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2020 januárjában a büntetés-végrehajtási intézet sétaudvaráról a fogvatartási épületbe visszatérve megtagadta a szolgálatot teljesítő fegyőr azon utasítását, hogy kabátját vegye le és tegye az öltözőszekrénybe. A vádlott hangos szitkozódására két másik fegyőr is a helyszínre sietett, akik a férfi karját megfeszítve próbáltak rá bilincset helyezni, a vádlott azonban az intézkedésnek ellenállt, a fogásból kiszabadult és a sértett őr bal karját megragadva maga felé rántotta őt. Miután a sértettnek sikerült a vádlott fogásából kikerülnie, a zárkába kísérték a férfit, aki megfenyegette az egyik fegyőrt, hogy fegyvert készít és azzal megöli.

A bíróság a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 2 év 2 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyúttal kizárta a feltételes szabadság kedvezményéből.

Az ítélettel szemben a terhelt és védője felmentésért fellebbezett. Az ügyész három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában