Ügyészség

2022.06.20. 08:50

Sikkasztó hegybíró – több mint 2,5 millió forintot tulajdonított el

A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 45 éves nő ellen sikkasztás bűntette miatt, akit egy borsodi község hegybírájaként megbízták a hegyközség pénztárának a kezelésével is, és ennek során több éven keresztül különböző összegekben, összesen több mint 2,5 millió forintot tulajdonított el a pénztárból.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A vádirat szerint a vádlott 2013. július hónap közepétől 2020. november hónapjáig a település hegybírája volt. A hegyközség 2013. október hónaptól megbízta a pénztár kezelésével. A nő a hegyközség irodájában dolgozott, ahol az adminisztrátorok átvették a tagok befizetéseit, erről nyugtát adtak, majd pedig a könyvelési anyag részére bevételi pénztárbizonylatokat állítottak ki.

A pénztárbizonylatokat és az átvett pénzösszegeket minden esetben átadták a vádlottnak, mint pénztárosnak.

A vádlott a pénztárban lévő készpénzből 2016. év januárjától 2020. év tavaszáig évenként különböző összegekben, összességében több mint 2,5 millió forintot tulajdonított el.

Úgy próbálta leplezni cselekményét, hogy 2020. év tavaszán 24 db bevételi pénztárbizonylatot, amelyeken szereplő összegeket összességében megegyeztek az általa eltulajdonított készpénz összegével, nem adott át a hegyközség könyvelését végző könyvelő számára, ezzel valótlanul azt a látszatot keltve, hogy ilyen tagi befizetések nem történtek.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – büntetővégzésben – tárgyalás mellőzésével felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a hegybírói tisztségviseléstől történő eltiltással – áll a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában