Rátámadtak egy tolókocsival közlekedő nőre is

2022.06.08. 08:33

Megvertek két belga nőt Borsodnádasdon

Az Ózdi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi és három nő ellen garázdaság bűntette, súlyos testi sértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt, akik Borsodnádasdon egy kocsmában lerészegedtek, és a hazafelé úton összetalálkoztak az ugyanazon szórakozóhelyről távozó négy helyi lakos belga állampolgár nővel, akik közül két nőt bántalmaztak, egyiküknek 8 napon túl gyógyuló sérülést okozva.

Fotó: Shutterstock/Illusztráció

A vádirat szerint a vádlottak 2021. augusztus hónap végén az esti órákban Borsodnádasdon egy kocsmában italoztak, és mindannyian lerészegedtek. Ugyanezen vendéglátóegységben szórakozott négy belga állampolgárságú nő, akiket a város lakosai „belgák”-ként ismertek, és egymással anya-lánya hozzátartozói viszonyban voltak.

A belga állampolgárok a késő esti időpontban indultak el lakóhelyükre, amikor az utcán szembe találkoztak a vádlottakkal. A vádlottak mondvacsinált okból akartak beléjük kötni, így az egyik nő vádlott a sértettek közül azt a nőt szólította meg, aki a kutyáját pórázon vezette azzal a kérdéssel, hogy megsimogathatja-e az állatot. A sértett ezt visszautasította, mire a továbbiakban is kötekedési célzattal az egyik vádlott azt mondta, hogy adjanak nekik pénzt, a kutyát sétáltató nő ezt is elhárította, ezért a három nő vádlott rátámadt, először lökdösték, majd ütlegelni kezdték, testszerte több alakalommal megütve. Ugyanezen idő alatt a férfi vádlott egy másik nőt ököllel megütött, aki ettől a földre esett, itt viszont rugdosni kezdte, míg a sértett kezeit maga elé téve védekezett, a rúgások egy részét elhárítva.

Két vádlott nő rátámadt a sértettek közül egy tolókocsival közlekedő nőre is, rángatták, veszekedtek rá, a tettlegességüknek az vetett véget, hogy egy gépkocsival arra járó férfi rájuk szólt.

A férfi vádlott által bántalmazott sértett a bal karjának ficamával járó 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el, míg a kutyát sétáltató nő zúzódásos sérülései 8 napon belül gyógyultak.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben – büntetővégzésben – tárgyalás mellőzésével felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában