Éhen halt egy csecsemő

2022.06.19. 18:00

Ki a felelős a mezőzombori kisbaba haláláért?

Egy szörnyű tragédiáról számolt be a 07 Magazin 1988-ban.

Fotó: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az Élet elleni bűncselekmények Facebook-oldalon olvashattunk újra az 1988-as mezőzombori tragédiáról.

Disznóólban éltek

Az akkori információk szerint az anyuka szülei nem nézték jó szemmel, hogy lányuk engedélyük ellenére élettársi kapcsolatba lépett egy férfival. Kitiltották őket a lakásból, akik ezek után a disznóólban húzták meg magukat. A nő itt szülte meg korábban is két gyermekét, akik állami gondozásba kerültek. Majd itt hozta világra a harmadik kisbabát is.

Az anyuka nem vett részt a terhestanácsadásokon, és miután december 21-én 3 kilogrammal megszülte harmadik gyermekét, a védőnő is hiába kereste fel a csecsemőt, nemhogy a disznóólig nem jutott el, de a kapun sem engedték be. További jelentés nem történt, rögzítette, hogy a gyermeket nem tudta megnézni, a szülők nem engedtek be a lakásba.

A család nehéz körülményeit jól ismerte Mezőzombor tanácsának elnöke, segítségképp 500 forint szociális segélyt utalt ki az anyának.

Bekövetkezett a tragédia

Február 2-án az anyának feltűnt, valami nincs rendben a picivel. A körzeti orvos azonnal a megyei vezető kórház gyermekegészségügyi központjába utalta be a csecsemőt. Az anya azonban megijedt, hogy elveszik tőle ezt a gyermeket is, ezért nem vitte el a csecsemőt a kórházba. Senki nem ellenőrizte, hogy beszállították-e a kisbabát a kórházba.

Február 27-én azután bekövetkezett a baj.

A csecsemő nem mozdult. A mezőzombori körzeti orvost 1988. február 27-én hívták telefonon a két és fél hónapos csecsemőhöz. Az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A boncolás során megállapították, hogy a gyermek több napja nem evett.

A kérdés: ki vagy kik a felelősek a csecsemő haláláért?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában