Belecsempészte az italba

2022.06.20. 14:49

Elkábította, majd kirabolta alkalmi ismerősét egy nő Miskolcon

Fotó: Illusztráció/Shutterstock

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki a gyanú szerint kirabolt egy férfit Miskolcon.

A rendelkezésre álló adatok szerint a sértett férfi 2022. június 13-án napközben Miskolc Avas városrészében találkozott az általa korábban látásból ismert gyanúsítottal, akit italozni hívott. Egy söröző teraszán foglaltak helyet, a férfi többször felállt, hogy sorsjegyet és cigarettát vásároljon. Egyik alkalommal a gyanúsított nő a táskájából elővett gyógyszert a szájába vette, a sértett italából kortyolt egyet, megvárta, hogy a tabletta oldódni kezd, majd a folyadékot a szájából visszaengedte a sörös üvegbe és megrázta azt. A férfi visszaérkezve többször ivott az italból, majd a gyanúsítottal kézen fogva távozott. A nő eddig ismeretlen körülmények között elvette a bódult sértett telefonját, készpénzét, iratait, bankkártyáit. A férfi másnap a miskolci kórház toxikológiai osztályán tért magához.

A bíróság álláspontja szerint a terhelt esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Megalapozottan feltehető, hogy kényszerintézkedés hiányában a bizonyítást megnehezítené, megakadályozná. Alappal kell tartani attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el.

A bíróság mindezeket mérlegelve 2022. július 19. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A végzés nem végleges - közölte a Miskolci Törvényszék hétfőn.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában