Miskolc

2022.06.03. 10:30

A nyílt utcán megfenyegettek egy fiút, majd elvették a sapkáját – rendőrkézen a rablók

A miskolci rendőrök őrizetbe vették a két fiatalt.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 20 éves felsőzsolcai és egy 21 éves helyi fiatallal szemben.

A gyanúsítottak 2022. június 1-jén 23 óra körül gyalogoltak a Miskolc, Forrásvölgy utcán, amelynek során utolértek egy hazafelé tartó 16 éves fiút. Megszólították őt - egy utca holléte felől érdeklődve - majd több kérdést feltettek a telefonjával és karórájával kapcsolatban is. Ezek után a 20 éves elkövető lefogta a sértett kezét és bántalmazással fenyegették meg, ha nem adja át a sapkáját, így áldozatuk ennek eleget tett, majd elmenekült.

A sértett másnap tette meg feljelentését, amelyet követően a rendőrök néhány órán belül megállapították az elkövetők kilétét, lefoglalták az elrabolt sapkát, majd kihallgatásukat követően őrizetbe is vették a két gyanúsítottat – írja a police.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában