Lopás

2022.05.10. 12:59

Telephelyről loptak kábeleket: Közel tizennégy millió forint kárt okoztak

Közel tizennégy millió forint kárt okoztak azok a férfiak, akik egy bükkábrányi telephelyről kábeleket loptak. A rendőrök elfogták a tolvajokat, akiket őrizetbe vettek.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság két 34 éves és egy 35 éves mezőkeresztesi férfival szemben. A gyanúsítottak először 2022. április 25-e előtt egy bükkábrányi bánya területéről majd 600 méter kábelt tulajdonítottak el. Ezt követően 2022. április 29-e után újabb, közel 60 méter hosszúságú kábelt vágtak el és vittek el.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozás eredményeként a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Bükkábrányi Rendőrőrsének munkatársai a bányarendészek közreműködésével 2022. május 6-án tetten érték azt a három férfit, akik újabb bűncselekményt akartak elkövetni a bánya területén.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottaknál tartott hatósági házkutatás során majd 800 kilogramm úgynevezett blankolt vezetéket foglaltak le a rendőrök.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottakat, majd előterjesztést tett letartóztatásuk ügyészi indítványázására. A bíróság az egyik 34 éves férfi és 35 éves fivére tekintetében a letartóztatást elrendelte – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában