Bíróság

2022.05.30. 10:12

Letartóztatásban az ismerősét kalapáccsal és boxerrel bántalmazó férfi

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit súlyos testi sértés és kifosztás bűntettével gyanúsítanak.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2022. május 26-án délután egy miskolci lakásban előzetes szóváltást követően egy kalapáccsal és egy boxerrel több alkalommal megütötte ismerőse fejét, majd a bántalmazás után védekezésre képtelen állapotát kihasználva elvette mobiltelefonját. A sértett súlyos fejsérüléseket szenvedett, nem zárható ki annak lehetősége, hogy a gyanúsított cselekménye maradandó fogyatékosságot is okozott neki.

A fentiek súlyos testi sértés, illetve kifosztás bűntettének megállapítására alkalmasak, ugyanakkor a cselekmény súlyosabban is minősülhet a sértett egészségi állapotától függően.

A bíróság álláspontja szerint a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Megalapozottan feltehető, hogy kényszerintézkedés hiányában a bizonyítást meghiúsítaná, megnehezítené. Alappal kell tartani attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el. A bíróság mindezeket mérlegelve 2022. június 29. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A végzéssel szemben a terhelt és védője fellebbezést jelentett be, így az nem végleges – közölte a Miskolci Törvényszék a honlapján.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában