Bíróság

2022.05.11. 07:44

Letartóztatásban a három tinédzser, aki megvert és kirabolt egy férfit Miskolcon

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a három fiatalnak a letartóztatását, akiket rablás bűntettével gyanúsítanak.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

A rendelkezésre álló adatok szerint a terheltek 2022. május 7-én éjszaka együtt italoztak, majd egy miskolci dohánybolt előtt cigarettát kértek a sértettől. A férfi nem tett eleget a kérésnek, ezért az egyik támadó mellkason rúgta, illetve próbálta a földre kerülő sértettet fejbe is rúgni. A dohánybolt biztonsági őrének közbelépése vetett véget a bántalmazásnak. Kis idő múlva a társaság ismét összetalálkozott a sértettel, akit korábbi támadója szó nélkül megütött, majd társaival együtt rugdosták, miközben ruházatát értékek után kutatták át. A gyanúsítottak 60.000 forint készpénzt és egy mobiltelefont vettek magukhoz, valamint igyekeztek a sértett ezüst karláncait és karóráját is levenni, de nem jártak sikerrel. Egy arra járó autó fényszórója miatt elfutottak.

Cselekményük alkalmas lehet csoportosan elkövetett rablás bűntettének megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint a különös tárgyi súlyú vagyon elleni erőszakos bűncselekmény miatt kiszabható szankcióra figyelemmel a terheltek esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet személyi körülményeik sem ellensúlyoznak. Megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítást meghiúsítanák, megnehezítenék. Továbbá két elkövető esetében tartani kell attól is, hogy kényszerintézkedés hiányában újabb bűncselekményt követnének el, ezért a bíróság 2022. június 10. napjáig elrendelte a letartóztatásukat.

A végzés a bejelentett fellebbezésekre tekintettel nem végleges – áll a Miskolci Törvényszék közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában