Megöléssel fenyegette

2022.05.16. 12:46

Ki akarta csontozni a feleségét egy miskolci férfi

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy miskolci férfival szemben, aki válófélben lévő feleségét folyamatosan zaklatta.

Fotó: Shutterstock

Zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 49 éves miskolci férfival szemben. A gyanúsított 2021 júniusa óta huzamosabb ideig, rendszeresen zaklatta volt párját. A sértett életét az állandósult fenyegetések ellehetetlenítették, hiszen a férfi többször kicsontozással, megöléssel fenyegette őt.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolc Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki más életébe rendszeresen, önkényesen beleavatkozik, akkor e vétség elkövetése akár szabadságvesztéssel is büntethető. Súlyosító körülmény, ha a háborgató jellegű zaklatást házastárs, volt házastárs, élettárs vagy volt élettárs sérelmére követik el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában