Súlyos testi sértés és magánlaksértés

2022.04.11. 10:20

Csak baltával lehetett megállítani a szerelmes bosszúállót

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy 56 éves férfi ellen súlyos testi sértés és magánlaksértés miatt emelt vádat - tájékoztatott honlapján a Magyarország Ügyészsége.

Fotó: Shutterstock

A férfi 2020 december elején ittas állapotban párkapcsolatának megszakadása miatt bosszút akart állni, ezért elment volt élettársa új párjához, akit - amikor ajtót nyitott neki - azonnal ütlegelni kezdett. A sértett először egy fokossal védekezett, majd végül a vádlottat csak egy baltával fejen ütve tudta megfékezni.

 

A vádirat szerint a vádlott 2020-ban hónapokig párkapcsolatban élt egy nővel, azonban novemberben a nő szakított vele. Ezért többször kereste, megpróbálta meggyőzni, hogy kezdjék újra az együttélésüket, de a nő ezt elutasította és már egy másik férfival kezdett viszonyt.

 

A vádlott nem tudta feldolgozni, hogy elhagyták, ezért 2020 december elején az esti órákban erősen ittas állapotban megjelent a volt élettársa új párjának sajószentpéteri lakásánál. Amikor a férfi ajtót nyitott neki, azonnal rátámadt és megütötte. Az ütés olyan erejű volt, hogy a sértett megszédült és behátrált a lakásba. Ezután védekezésként a ruhafogasról levett egy fokost, és annak nyelével fejbe vágta a vádlottat. A dulakodás során kikerültek az udvarra, ahol a sértett többször felszólította a vádlottat, hogy hagyja el az ingatlant. A bosszúvágytól fűtött vádlott azonban újból megütötte a sértettet, aki ekkor eldobta a fokost és felvett egy baltát. A vádlott ezt látva sem hátrált meg, hanem tovább támadta a sértettet, aki a baltával fejbe ütötte a vádlottat, csak így tudta megfékezni.

 

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló nyakcsigolyatörést és kézközépcsonttörés sérüléseket szenvedett el, míg a vádlott repesztett, vágott sérülése 8 napon belüli gyógytartamú.

 

A sértett magánlaksértés vétsége miatt hatályos magánindítványt terjesztett elő.

 

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában