Bűnmegelőzés Napja

2022.04.13. 18:00

Bűn- és baleset-megelőzés a plázában

A diákok „menetlevelet” kaptak, amelyen az egyes szervezetek igazolták a teljesített feladatokat.

PGY

Fotós:

Fotós:

Több szervezet összefogásával kedden a Bűnmegelőzés Napja alkalmából bűn- és baleset-megelőzési délutánt szerveztek a Miskolc Plaza területén. A rendezvény megvalósításához a megyei bűnmegelőzési alapítvány, rendőr-főkapitányság (KMO), bűnmegelőzési tanács, valamint a miskolci Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és a Miskolci Áldozatsegítő Központ munkatársai járultak hozzá. 

 

A program során középiskolai osztályokat invitáltak a kitelepült szakemberekhez, melynek során a diákok „körszínpadszerűen” látogathatták meg az egyes szakterületek állomásait, ahol különböző feladatokat oldottak meg, ismeretterjesztő, figyelemfelhívó beszélgetéseken vettek részt, baleset-megelőzési ügyességi pályát teljesítettek. A rendezvénnyel kapcsolatban Jenei Károly alezredes, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztályáról elmondta: 2011- ben hozta létre a kormány a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsot, melynek feladata, hogy összefogja a civil és állami szervezetek prevenciós tevékenységét. Célja a megelőzés, áldozatvédelem, áldozatsegítés, reintegráció, ennek keretében minden évben április 12-én is országszerte ilyen rendezvényeket tartanak. Itt egyrészt tanácsokkal szolgálnak az áldozattá válás elkerülésére, a fiatalok a tesztek kitöltésén túl a bűnmegelőzéssel kapcsolatos kérdéseikre is választ kaphatnak. Játékos gyakorlatokkal igyekeztek a tudást átadni, és arra is törekednek, hogy a fiatalok ne váljanak bűnelkövetőkké, hiszen gyakran meggondolatlanságból is belesodródhatnak bűncselekménybe. Külön hangsúlyt kap az online térben történő tevékenység, a közösségi oldalak használata, az ezzel kapcsolatos veszélyek – fejtette ki a szakember. A program során a diákok „menetlevelet” kaptak, amelyen az egyes szervezetek igazolták a teljesített feladatokat. Az utolsó, ötödik feladat végrehajtása után a menetlevél egy dobozba került, és félóránként kisorsoltak egyegy nyertest, aki a részt vevő szervezetek által felajánlott ajándékokból összeállított ajándékcsomagot kapta.
 

Jól ment 
 

Botya Máté, a Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola tanulója az emeleti próbaponton töltötte ki teammunkában Telekes Balázzsal a KRESZ-tesztet: – Könnyen ment, 14-ből 11 kérdésre tudtam a választ, ami nem véletlen, hiszen a közelmúltban szereztem meg a jogosítványt – tájékoztatott. 

 

A biztonságtechnikai kérdések között a pénztárca elhelyezésétől a biztonságos számítógépes jelszavak kiválasztásáig tartottak a kérdések, ebből is csak egyet hibáztak el, így haladhattak tovább az ügyességi rollerpálya felé.
 

(A borítóképen: Botya Máté és Telekes Balázs)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában