Mielőtt még balesetet okozhattak volna

2022.04.26. 11:53

Búcsút inthetnek a jogosítványuknak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonöt ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenhatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság tizenhat esetben büntetőeljárást kezdeményezett.

A rendőrök a tavaszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve a bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A megye útjain 2022. április 18-a és 2022. április 24-e között 74 közúti közlekedési baleset történt, ebből 5 balesetben az ittas sofőr volt az okozó.

A járőrök az adott időszakban ugyanakkor 25 ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna.

A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak, ebből 16 esetben büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrség - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában