Tolvaj

2022.04.26. 10:48

Az eltulajdonított kerékpárral közlekedett a tolvaj, lebukott

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 29 éves alsózsolcai férfival szemben. Az eljárás adatai szerint a gyanúsított 2022. január 17-én a késő esti órákban egy ónodi ház udvaráról eltulajdonított egy kerékpárt.

A járőrök még aznap Sajólád külterületén igazoltatták a férfit, aki az eltulajdonított kerékpárral közlekedett, de mivel ekkor még bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, ezért tovább engedték. A sértett miután a kerékpárlopást bejelentette, a járőrök emlékeztek a biciklire, illetve az azzal közlekedő férfira, így a felsőzsolcai rendőrök a lakásáról állították elő a tolvajt. A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd a tőle lefoglalt kétkerekűt a jogos tulajdonosának visszaadták.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában