Közúti ellenőrzés

2022.03.23. 10:49

Tizenkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Forrás: police.hu

A rendőrök tavasszal is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittasan elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

 

A megye útjain 2022. március 14-e és 20-a között 69 közúti közlekedési baleset történt, ebből 2 balesetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor 12 ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak, ebből 9 esetben büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrség.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti.

 

A rendőrök felhívják a járművezetők figyelmét, hogy soha ne üljenek ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, melyet ittas személy vezet! Ne engedjék meg családtagjaiknak, rokonaiknak, ismerőseiknek sem, hogy ittasan gépjárművet vezessenek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában