Több ügyben körözték is

2022.03.07. 10:32

Hamis vezetői engedéllyel, ittasan vezetve okozott balesetet a körözött férfi

A miskolci rendőrök előállították a sofőrt.

A Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban és közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 51 éves  férfival szemben.

 

A gyanúsított 2022. március 6-án a délutáni órákban a Miskolc, Zsolcai kapuban közlekedett autójával, ahol anyagi kárral járó balesetet okozott. Az arra járőröző rendőrök megálltak, majd igazoltatást végeztek, amelynek során kiderült, hogy a férfi ittas és a járművezetéstől el van tiltva, továbbá a Miskolci Törvényszék és a Záhonyi Rendőrkapitányság is körözte több ügyben.

 

Ekkor előállították a rendőrkapitányságra, ahol már azt is megállapították, hogy a vezetői engedélye is hamis, amelyet elmondása szerint németországi munkavégzése során készíttette egy ottani ismerőse.

 

Kihallgatását követően a férfit a járőrök átszállították a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási intézetbe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában