Közmunka

2022.02.07. 10:20

Széket tört és fenyegetőzött az orvosnál

Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 29 éves nő ellen garázdaság és zaklatás vétsége miatt.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Az elkövető 2021. augusztus utolsó napján egy borsodi kistelepülésen a polgármestert felelősségre vonta azért, mert nem kapott lakást, ezért azzal fenyegette meg, hogy 30 emberrel fogja megveretni.  

 

A vádirat szerint a nő 2021. augusztus utolsó napján, a délelőtti órákban, egy borsodi kistelepülésen az orvosi rendelőbe ment. A rendelését végző orvost – aki egyben a község polgármestere – felelősségre vonta azért, mert nem kapott lakást az önkormányzattól. A polgármester a beszélgetés során megpróbálta megnyugtatni, de a vádlott emelt hangon megfenyegette azzal, hogy hozni fog 30 embert, akik jól ellátják a baját, és közölte azt is, hogy arról is tudomása van, hogy a sértettnek 5 gyermeke van, ezért vigyázzon.

 

A vita közben a rendelő várótermében lévő széket felemelte, azzal hadonászott, majd földhöz vágta, a szék ennek következtében összetört.

 

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben közérdekű munka büntetést indítványozott.

 

(A borítókép illusztráció)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában