Prostitúciós tevékenység

2022.02.28. 08:37

Prostituáltak tartatták ki magukat prostituáltakkal

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 29 és 24 éves nő ellen kitartottság bűntette miatt, akik rendszeresen külföldön prostitúciós tevékenységet folytattak, majd ebbe bevonták más nő ismerőseiket, akik számára repülőjegyet, internetes hirdetést és szállást intéztek, amikért pénzt kértek tőlük.

Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a vádlottak 2019. évtől kezdődően külföldön rendszeresen prostitúciós tevékenységet végeztek, a befolyt jövedelemből tartották el magukat. Nő ismerőseik körében közreadták, hogy ebből jól lehet keresni, ezáltal további nyolc nő vállalt Svédországban, Malmö városában prostitúciós munkát. Ebben a vádlottak úgy vettek részt, hogy ők vették meg számukra a repülőjegyeket, regisztrálták őket internetes felületeken, hirdették a szexuális szolgáltatásokat, valamint szálláshelyet is intéztek.

 

2019. év végétől 2020. október végéig különböző időpontokban a nőktől a valós lakásbérleti díjnál magasabb összegben, ami 800-1300 svéd koronát jelentett, vettek át szállásdíjat, és ebből fedezték saját szállásköltségeiket is, illetőleg a nőket megtévesztve a két vádlott fejenként ebben az időszakban tőlük 30.000.- svéd koronát szerezett meg, amelyet feléltek.

 

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában