Szabadságvesztés

2022.02.10. 13:41

Autóból mutogatta magát

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, akivel szemben szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

Fotó: Shutterstock

A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott 2021. március hó 19-én este autójában ülve, látszólag útbaigazítást kérve, valójában nemi vágyának felkeltése céljából kezdeményezett beszélgetést Bekecs egyik utcáján egy arra futó nővel, miközben meztelen nemi szervén kézzel önkielégítő mozdulatokat végzett. Amikor a sértett az autóhoz közelebb lépve mindezt észlelte, határozottan elküldte a vádlottat, aki szó nélkül elhajtott. Nem sokkal később a férfi Szerencsen további három alkalommal ismételte fenti cselekményét, egy esetben kiskorú lányok előtt.

 

A járásbíróság a vádlottat szeméremsértés vétsége miatt 10 hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 1 év próbaidőre felfüggesztette és ennek időtartamára elrendelte pártfogó felügyeletét, továbbá végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

 

A büntetővégzés jogerős.

 

(A borítókép illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában