Miskolc

2022.01.19. 15:15

Őrizetben a fogva tartó, erőszakoló

A Vasgyári Rendőrőrs járőrei elfogták Miskolcon azt a férfit, aki a volt barátnőjét fogva tartotta, és többször megerőszakolta.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 23 éves helyi férfival szemben. Az elkövető Miskolcon, a Torontáli utcában 2021. január 2-án találkozott – és szóba elegyedett – a volt barátnőjével, akivel egyébként szeretett volna újból kapcsolatot kialakítani. Mivel a terhes asszony ebbe nem egyezett bele, ezért a férfi erőszakot alkalmazva a lakására vitte őt. Az elkövető az ingatlanában több alkalommal bántalmazta, és megerőszakolta a nőt, ezek után pedig bezárta, és fogva tartotta egészen január 14-ig, amikor sikerült az áldozatnak megszöknie – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

A rendőrségi bejelentést követően a Vasgyári Rendőrőrs járőrei az adatgyűjtésük eredményeként 2021. január 18-án a délutáni órákban elfogták a férfit, és előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában